Cointe alagút

Okos alagútvilágítási megoldás a fokozott biztonság és a költségek csökkentése érdekében

A Cointe alagút egy kulcsfontosságú összekötőszakasza az E40-E25 úthálózatnak, amely észak-déli irányú autópályakapcsolatot biztosít Liège városa körül Belgiumban. Amikor 2000 júniusában megnyitották, jelentős mértékben csökkentette a város forgalmát a lakók örömére. 

Az alagút két csőből áll; az egyik északra, Brüsszel felé tart, a másik pedig délre, Ardennes és Luxemburg felé. Mindkét csőben két sávon haladnak a járművek, szám szerint 25 millió évente. 

Az alagút eredeti világítását is a Schréder szállította 2000-ben, de 22 év után a SOFICO, a közlekedési hálózat kezeléséért felelős helyi szervezet egy nagy felújítási projekt keretében a világítás cseréje mellett döntött, hogy még sok éven át biztosíthasson minőségi szolgáltatást. Az új világításnak az alábbi célokat kellett teljesítenie: 

  • a biztonság és a vezetési élmény fokozása az ingázók számára; 
  • az energiafogyasztás és az üzemeltetési költségek csökkentése;
  • megfelelés az új európai biztonsági előírásoknak, nevezetesen a 2004/54/EC irányelvnek. 
     

Okos technológia egy korszerű alagútért 

A SOFICO egy olyan technológiai megoldást szeretett volna, amely garantálja a megfelelő teljesítményt a következő 20 évre. Egy okos alagútvilágítási rendszert választottak, amely a hatékony és energiatakarékos TFLEX termékcsaládot és az Advanced Tunnel Control System-et (ATS 4) tartalmazza, amit a Schréder a Phoenix Contact-tal közösen fejlesztett ki. 
 

Biztonságos, kényelmes utazás 

A Cointe alagút 1.650m-es hosszával az E40-E25 úthálózat leghosszabb alagútja. Több mint 540 TFLEX LINE világítótest került rögzítésre a mennyezetre egy folyamatos vonal mentén. Szimmetrikus világítást biztosítanak, garantálva az út és a falak egyenletes megvilágítását, így a sofőrök tisztán láthatják környezetüket és az esetleges akadályokat. 

A TFLEX LINE világítótestek erős fehér fényükkel kiváló színérzékelést és magas szintű vizuális kényelmet biztosítanak a biztonságos és kényelmes áthaladás érdekében.

Az alagút nagy forgalmára való tekintettel TFLEX COMBI és TFLEX MODULE berendezéseket is telepítettek kiegészítő világításként. Ezek segítenek elkerülni a „fekete lyuk hatást”, és biztosítják a sima és kényelmes átmenetet a kritikus bejárati zónában.

Az alagút biztonsági világításához TFLEX BASE berendezéseket is biztosítottunk. 

 

Liege
Belgium

Partner(y)

Szerződő hatóság: SPW
Projektmenedzsment: SOFICO
Telepítést végző vállalkozó: Genetec

Alkalmazási terület(ek)

544
TFLEX LINE
62
TFLEX COMBI 3
92
TFLEX BASE
15
TFLEX MODULE

Mérsékelt energia- és karbantartási költségek 

A rendkívül hatékony TFLEX világítótestek legújabb generációs LED-ekkel vannak szerelve, így jelentősen kevesebb energia felhasználásával biztosítanak minőségi világítást. A LED-ek hosszú élettartamának és a strapabíró kialakításnak (IP 66 / IK 08) köszönhetően a zord alagúti környezet ellenére is sok éven át biztosított a berendezések teljesítménye, kevés karbantartás mellett. 
 

Okosabb és fenntarthatóbb alagútvilágítási megoldás 

A berendezéseket az ATS 4 vezérli, valós időben garantálva a sofőrök számára szükséges világítási szinteket. A napszak, a forgalom sebessége és a természetes fény mennyisége függvényében a rendszer úgy szabályozza a berendezések fényerejét, hogy az megfeleljen az NBN L18-003 belga világítási szabványnak, és maximális biztonságot garantáljon. A világítás szabályozásával a teljes telepítés még kevesebb energiát fogyaszt, tovább csökkentve a költségeket. 

A világítás teljesítménye, a kevés karbantartás, a hosszú élettartam, az egyszerű telepítés, valamint a Schréder csapatával történő együttműködés folyamatának egésze tette sikeressé a projektet.

Mr. Kevin PETERS - SPW
Kevin Peters
Vezető köztisztviselő - SPW

Okos vezérlés az észszerű üzemeltetésért 

Az ATS 4 az energiafogyasztást is nyomon követi, és rögzíti az üzemidőt és a hibákat. Mivel minden világítóberendezés információkat küld az ATS 4 rendszerbe, az üzemeltetők hatékonyabban tervezhetik a karbantartási munkákat. Az ATS 4-ből nyert adatok felhasználásával a SOFICO tovább észszerűsítheti az üzemeltetést, még több pénzt megtakarítva.
 

Összekapcsolva a jobb világításkezelés érdekében 

Az ATS 4-be integrálásra került a SOFICO SCADA alagútvezérlő rendszere, amely az útszakaszt kezeli, így a világítási rendszer a nap 24 órájában vezérelhető és nyomon követhető a közeli Tilleuls központ irányítóterméből. Baleset vagy egyéb incidens esetén az operátorok egyszerűen szabályozhatják a világítást, garantálva az autósok biztonságos kijutását és a segélyszolgálatok hozzáférését. 

Egy nyílt protokoll segítségével az ATS 4 más berendezésekkel is képes kommunikálni, például tűzjelzőkkel vagy forgalomirányító rendszerekkel, így reszponzív biztonsági forgatókönyvek programozhatók be.
 

Gyors telepítés és üzembe helyezés 

Az új okos alagútvilágítási rendszert 2023 júliusa és augusztusa folyamán telepítették a dél felé vezető csőben, mivel a nyári időszakban kisebb a forgalom az alagútban. Az ütemterv azonban igen szoros volt, mivel a régi berendezéseket el kellett távolítani, az új berendezéseket és a vezetéktálcákat pedig az alagút teljes hossza mentén kellett rögzíteni a mennyezetre.

A telepítés simán ment a „plug and play” berendezéseknek, valamint a szerszámmentes csatlakozókkal ellátott táp- és vezérlőkábeleknek köszönhetően, melyek nagy mértékben megkönnyítették a folyamatot.  

Mivel az ATS egy ipari busz alapú rendszer, nem volt szükség a világítótestek címzésére, ami felgyorsította az üzembe helyezés folyamatát, biztosítva az augusztus végi határidő betarthatóságát.
 

Okos alagútvilágítási technológia, amely mindenki számára kedvező 

Az új okos alagútvilágítási rendszer biztonságos és kényelmes vezetési élményt nyújt a sofőrök számára, és biztosítja a forgalom folyamatos áramlását napi szinten 80.000 áthaladó jármű mellett. A LED-ek teljesítményének és az ATS 4 vezérlőrendszernek köszönhetően az alagút továbbra is azt a minőségi élményt biztosítja az áthaladók számára, amelyet az alagút megnyitása óta élvezhettek, de most már alacsonyabb üzemeltetési költségek mellett

Az észak felé vezető cső világítását 2024 nyarán fogják felújítani.