Antwerpen központi pályaudvar

Egy történelmi műemlék szépségének felfedése fenntartható technológiával

Az 1905-ben felavatott antwerpeni központi pályaudvar egy építészeti kincs. A belga szecesszió jegyeit hordozó műemlék épületet a világ egyik legszebb pályaudvaraként tartják számon. A vasúti katedrálisként is ismert fenséges csarnok koronája egy 75m magas kupola, a síneket pedig egy 44m magas ívelt üvegtető fedi, ami a maga idejében figyelemreméltó mérnöki teljesítménynek számított. 

2012-ben a város a Studiobureau Stramien/Antico-t bízta meg egy világítási terv elkészítésével, amely magában foglalja a közvilágítási tervet, és egy biztonságos, barátságos és fenntartható éjszakai városképet teremt. 
 

A város identitásnak kihangsúlyozása az épületek megvilágításával 

A város műemlékeinek megvilágítása a terv fontos részét képezi. Antwerpenben meg vannak győződve arról, hogy az emblematikus épületek díszvilágítása egyedi hangulatot teremt, és erősíti a város identitását. 

Néhány évvel ezelőtt az önkormányzat sikeresen felújította a városháza és a Miasszonyunk katedrális világítását a városközpontban. 2020-ban határoztak a központi pályaudvar világításának felújításáról, mivel a meglévő fényvetők már nem működtek megfelelően, és rengeteg energiát fogyasztottak.  A pályaudvar fontos közlekedési csomópont a belföldi és a nemzetközi járatok tekintetében egyaránt, ezért szinte megkerülhetetlen a városba érkezők számára. Mivel a látogatók gyakran ezzel a helyszínnel találkoznak először, a cél az volt, hogy kiemeljék annak szépségét és történelmi jelentőségét, és hogy a látogatókat egy varázslatos légkör fogadja, amely a város felfedezésére buzdítja őket. 
 

Az örökség szépségének felfedése éjszakánként 

Pályázatot írtak ki a megfelelő világítási terv megtalálása érdekében, amely visszaállítaná az épület korábbi éjszakai pompáját, összhangban a város elképzeléseivel. A Susanna Antico világítástervező irodát bízták meg egy olyan koncepció kidolgozásával, amely egyedi éjszakai légkört teremt a központi pályaudvaron és környékén. 

A pályaudvaron sokféle ember halad át. Az alacsonyabb szinteken a hangsúly a láthatóságon és az utasok biztonságán van. 

A homlokzatok viszont lágy megvilágítást kapnak a kellemes éjszakai légkör megteremtése érdekében. A különleges díszvilágítás kiemeli az építészeti részleteket, és érzékelteti a formákat és a mélységet, míg a tető, a tornyok és a kupolák kihangsúlyozásával lenyűgöző éjszakai látkép hozható létre. Az új díszvilágítás visszahelyezi a történelmi műemléket az azt megillető helyre Antwerpen városképében, és lélegzetelállító látványt nyújt a Keyserlei, a Place Reine Astrid és a Rue Pelikaan környékéről.
 

Az okos díszvilágítás nyerő kombináció energiamegtakarítás szempontjából 

A Schréder több mint 360 energiahatékony LED fényvetőt szállított, hogy az elképzelés megvalósulhasson. 

Mivel a központi pályaudvar épületét műemlékként tartják számon, bizonyos korlátok vonatkoztak a fényvetők elhelyezésére a homlokzaton. A berendezéseknek diszkréten kellett illeszkedniük a környezetbe, hogy ne befolyásolják az épület nappali látképét. A SCULPLINE lineáris fényvető vékony kialakításának köszönhetően ideális választás volt. Harmonikusan illeszkedik a homlokzatba, és szimmetrikus és aszimmetrikus fényeloszlásaival pontosan oda veti a fényt, ahol arra szükség van. A fényvetők fehér LED-ekkel vannak szerelve, amelyek dinamikusan vezérelhetők DMX protokoll használatával.  

A vezérlőrendszernek köszönhetően a világítás kezelője, a Fluvius könnyedén vezérelheti a telepítést, és különböző forgatókönyveket programozhat be, hogy a világítás szintje mindig megfelelő legyen az éjszaka folyamán. A világítási szintek szabályozásával a város még több energiát takaríthat meg azon a mennyiségen túl, amelyet a LED-es világításra történő átállással ért el. 

A tornyok közelébe kompakt SCULPDOT fényvetőket telepítettek, melyek méltó módon mutatják meg a mesterművet. A könnyen telepíthető, és a helyszínen pontosan beállítható berendezések kiemelik az összetett építészeti részleteket.

Koningin Astridplein 27
Antwerp
Belgium

Partner(y)

Szerződő fél: Antwerpen önkormányzata
Világításterv: Susanna Antico Lighting Design Studio
Világítás üzemeltető: Fluvius
Telepítés: Maes Industrial Lighting
Épület tulajdonosai: SNCB | KMDA
107
SCULPLINE 1
247
SCULPLINE 2
13
SCULPDOT

Fenntartható világítás sok éven keresztül 

A fényvetők kiválasztásánál a város számára fontos szempont volt a berendezések megbízhatósága és a cserealkatrészek elérhetősége, hogy a díszvilágítás működése sok éven keresztül biztosítható legyen. A SCULP termékcsaládra jellemző robusztus anyaghasználat és magas szintű behatolásvédelem biztosítja a tartós fotometriai és mechanikai teljesítményt, megfelelve a város és a világítástervező elvárásainak. 

A partnerek közötti együttműködés kulcsfontosságú volt a projekt sikerének szempontjából. A tervezési fázistól a telepítésig mindenki azon dolgozott, hogy megtalálja az egyensúlyt a fényvetők diszkrét elhelyezése és a kívánt vizuális hatás elérése között. 

Az emblematikus épület új világítása népszerű a lakók és a látogatók körében egyaránt.

Észrevettük, hogy a világítást látva az emberek meglepődnek azon, hogy mennyi olyan részlet válik láthatóvá éjszaka, amelyet nappal nem láttak.

Michel Gerits
Michel Gerits
Helyettes koordinátor | Építész - Antwerpen