Emberek a világításban: Alexandra Turnagiu
A vállalatokat az ott dolgozó emberek határozzák meg. A Schréder több mint egy évszázada a világításipar élvonalában áll munkatársaink innovatív gondolkodásának köszönhetően világszerte. A Life@Schréder rovatban azoknak az embereknek a történeteit meséljük el, akik a Schréder-t azzá teszik, ami, a 70 országban, ahol működünk.
A Schréder 1998 óta van jelen Romániában, és azóta már mindent megvilágított az ország első okos utcájától – amely zöldterületeket, kerékpárutakat és innovatív technológiákat ötvöz – kezdve a festői piacterekig és stadionokig, beleértve a Cluj Arena futballstadiont is.
Alexandra Turnagiu értékesítéstámogatási vezetőként dolgozik több mint 20 kollégából álló csapatával kolozsvári irodánkban, ugyanabban a városban, ahol az épületgépészeti mesterképzését is elvégezte. 2012-ben csatlakozott a Schréderhez értékesítéstámogató mérnökként, és azóta a SWORD nevű vállalatirányítási rendszerünk (ERP) mögött álló csapat nélkülözhetetlen tagjává vált, valamint olyan sokoldalú szakemberré, aki mindent kézben tart a világítási rendszerek tervezésétől kezdve egészen az ügyfelek támogatásáig, hogy azok a szükséges megoldásokkal megvalósíthassák projektjeiket.
A Kolozsvári Műszaki Egyetemen ismerkedtem meg a világítással...
Az egyik kedvenc tantárgyam a beltéri világításhoz kapcsolódott. Lenyűgözőnek találtam, ahogy az építészet műszaki vonatkozásait ötvözik a művészettel és a formatervezéssel. Amikor 2012-ben a Schréderhez csatlakoztam, a vállalat már kifejlesztett néhány világítótestet tervezőkkel együttműködve, például a Pininfarina által tervezett FRANCESCA-t. Kifinomult és minimalista kialakítása finoman emeli ki a Cluj Arena futballstadion körüli sétányokat, ami megragadta a fantáziámat.
Már a kezdetektől azt láttam, hogy a Schréder elkötelezett Románia iránt...
Sok cég működött itt, amelyeknek a székhelye valójában nem Romániában volt. A Schréder azonban más volt. Nagyszerű lehetőséget kínált a tanulásra, a különböző nyelvek gyakorlására, valamint a más szervezetekből és országokból származó emberekkel való közös munkára. Egyben érdekes időszak is volt ez a LED-korszak hajnalán. Egyetemi tanulmányaim során a LED-ek és a nagynyomású nátrium- és kisülőlámpák összehasonlításán dolgoztam, éppen akkor, amikor az ipar széles körben elkezdett átállni a LED-technológiára.
Nincs olyan, hogy tipikus nap...
Értékesítéstámogatási vezetőként a projekteket végig felügyelem. Ez magában foglalja a projekt kidolgozását, az árajánlatok elkészítését, az ügyfelek támogatását a projekt teljes időtartama alatt, a szükséges információk beszerzését, a műszaki dokumentáció elkészítését, valamint az igényeiknek leginkább megfelelő megoldások megtalálását. Ezután feldolgozzuk a megrendeléseket, majd a kollégák veszik át az ügyet. Tehát minden nap más! Néha pályázatokon dolgozunk, máskor helyszíneket látogatunk meg a projekt előrehaladásának ellenőrzése érdekében, néha pedig az ügyfelekkel kommunikálunk, hogy támogassuk őket mindenben az árajánlatoktól a műszaki kérdésekig. Gyakran kell egyszerre több dologgal foglalkoznunk!
A vállalattal együtt nőttem fel...
Még friss diplomás voltam, amikor közvetlenül az egyetem elvégzése után csatlakoztam a Schréderhez. Tényleg olyan, mintha egy család tagja lennék – magaménak érzem a vállalat értékeit, és szeretem a munkát, amit az emberekért végzünk, valamint azokat a fejlesztéseket, amelyekkel mindenki életét jobbá tesszük. Az energiahatékonyságra és a fenntarthatóságra való összpontosítás valódi változást hoz a világunkban.
Ami a kedvenc projektemet illeti, nem tudok csak egyet megnevezni...
Mindegyiket imádom! Csodálatos, hogy valahányszor átsétálok egy olyan területen, amelyet mi világítottunk meg, láthatom a valódi csapatmunka és az összes kollégánk közös erőfeszítésének eredményét. Ennek ellenére gyengéd szálak fűznek a házunk közelében lévő parkhoz. Amikor szülési szabadságon voltam, bármely napszakban kimehettem a parkba az újszülött kislányommal, és jó volt elbüszkélkedni a munkánkkal az új generáció előtt.
És nagyon változatos az, amit csinálunk...
Néhány kihívás inkább fizikai jellegű. Például a tengerparti Konstancán olyan világítási megoldásokat kell kitalálnunk, amelyek ellenállnak a sós víz okozta korróziónak. A hegyvidéki falvak közül néhányban talán most szerelnek fel először közvilágítást, ezért körültekintően kell megközelítenünk a feladatot. A távoli területeken a napenergia használata lehet a legcélszerűbb megoldás. Imádom, hogy folyamatosan tanulok – minden projekt, amin dolgozom, az első vázlatoktól a végső megvalósításig, tanít nekem valamit, amit a jövőbeli projektekben is alkalmazhatok.
A világítás naplementekor kel életre...
Imádok városi projekteken dolgozni. Szeretem azokat a helyeket, ahol séta közben átérezhetem a nyüzsgő hangulatot, különösen naplementekor, amikor kigyulladnak a lámpák. Ez egy varázslatos időszaka a napnak, amely olyan területeket is át tud alakítani, amelyeket az emberek egyébként talán nem is értékelnének. Számos projektünk valósult meg piactereken, amelyek valóban nagy változásokat eredményeznek azáltal, hogy megmutatják a terület valódi értékét, és teljesen új megjelenést kölcsönöznek. Az olyan berendezések, mint a FLEXIA, kiválóan alkalmasak erre a célra.
Mindig az innováció élvonalában állunk...
Nagyon szerettem azokat a világítótest-terveket, amelyeken még a céghez való csatlakozásom idején dolgoztunk, és mindig vannak új dolgok, amelyek izgalomba hoznak. Különösen büszke vagyok a kolozsvári Molnar Piuariu utcán végzett munkánkra – ez volt Románia első okos utcája, amelyet SHUFFLE oszlopok világítanak meg. Mindig is nagy rajongója voltam a SHUFFLE koncepciónak, amely olyan intelligens funkciókat integrál a világítóoszlopba, mint a WiFi vagy az EV-töltő. Folyamatosan új megoldásokat fejlesztünk ügyfeleink igényeinek kielégítése érdekében, és ehhez a projekthez egy egyedi töltőcsatlakozót is kialakítottunk.
Egy másik új fejlesztés, ami nagyon tetszik, a Schréder SENSE ONE. Remekül példázza, hogy miként lehet a meglévő világítási infrastruktúrát okosabban kihasználni. A világítóberendezésekhez csatlakoztatott szenzorok segítségével értékes valós idejű információk nyerhetők ki, és új lehetőségek nyílnak meg az okosabb, hatékonyabb városok számára.
A munkán kívül...
Szeretek túrázni – ez a kedvenc sportom, mert amíg a természetben vagyok, az elmémet nem nyomasztják a munkával, a családdal és a mindennapi élettel kapcsolatos gondok. A családommal is szívesen töltök időt a helyi parkban – egyszerűen jó érzés a természetben lenni. Varrni is szeretek, számomra ez egy pihentető időtöltés.
Kövesse Alexandrát a LinkedIn-en.