Hidegkuti Nándor Stadion

OMNIBLAST berendezések biztosítják a fényeket Kelet-Európa első kizárólag LED technológiával megvilágított stadionjában

A budapesti Hidegkuti Nándor Stadiont, amely az ország egyik legkiemelkedőbb csapatának ad otthont, 2016. október 13-án avatták fel. Az eredeti stadiont 1912-ben építették, és mivel már nem tudta kiszolgálni a jelenkori igényeket, 2015-ben teljesen lerombolták, hogy a helyére egy új, korszerű létesítmény kerülhessen, ami alkalmas nemzetközi mérkőzések lebonyolítására, és a szurkolóknak is elsőosztályú élményt tud nyújtani.

Az új létesítmény a régi helyére épült a VIII. kerület szívében, nevét pedig az egyik legendás magyar játékosról, Hidegkuti Nándorról kapta. 5.000 néző befogadására képes, és 3. szintű UEFA besorolással büszkélkedhet.

Minden sportlétesítményben kritikus szerepe van a világításnak, ezért a stadion vezetése az elérhető legújabb technológiát kívánta alkalmazni. Olyan megoldást akartak, ami a lehető legjobb minőségű fényt tudja nyújtani a pályán, tökéletes körülményeket biztosítva ezzel a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt.

Mivel a stadiont nemzetközi mérkőzésekre is fogják használni, a világításnak meg kell felelnie az UEFA és a FIFA által támasztott elvárásoknak, valamint televíziós közvetítéshez is alkalmasnak kell lennie (több mint 1.500 lux). Azt is szerették volna, ha az új rendszer dinamikus fényhatások alkalmazására is lehetőséget adna, ami a mérkőzéseket még izgalmasabbá teheti.

Az OMNIBLAST ideális választásnak bizonyult. A nemzetközi mérkőzések által megkövetelt világítási szinteket minimális fényszennyezés mellett képes nyújtani, ami fontos szempont, mivel a stadion a főváros szívében található.

A lámpatestben található optika szilikonból készült, így elkerülhető a túlmelegedés, és minden esetben optimális világítás biztosítható. Nem vakít, garantált a magas színvisszaadási index (CRI) és a televíziós közvetítésekhez szükséges TLCI index, valamint a villogásmentes világítás, így televízión keresztül is élénk, tiszta képet kaphatnak a nézők.

Összesen 216db OMNIBLAST került telepítésre. Vezérlésük a DMX-RDM protokoll segítségével történik, ami lehetővé teszi, hogy egyenként kapcsolják fel és le a lámpákat, valamint össze is szinkronizálhatók, így különféle dinamikus fényhatásokkal is szórakoztatható a közönség. Ki lehet vetíteni az MTK csapat színeit, meg lehet változtatni a világítást pontszerzésnél, és zenéhez is lehet igazítani a fényhatásokat. A lámpák dimmelhetők, így a világítás mindig az aktuális esemény igényeinek feleltethető meg. Ezáltal a stadion egyéb rendezvények kiszolgálására is alkalmassá vált, ami az üzemeltetőknek plusz bevételt jelent.

Az első kelet-európai stadionként, amely kizárólag LED fényvetőkkel van megvilágítva, az új Hidegkuti Nándor Stadion a Budapesti városkép egyik leginnovatívabb látványossága.

A Schréder büszke arra, hogy a telepítést végző vállalkozóval, az Elios Innovatív Zrt.-vel együtt dolgozva egy teljes körű világítási megoldást nyújthatott, amely teljes mértékben megfelel az UEFA HD televíziós közvetítésre vonatkozó feltételeinek, miközben a lehető legalacsonyabb üzemeltetési költségeket biztosítja más, hagyományos sportvilágítási rendszerekkel összehasonlítva.

Salgótarjáni út 12-14
Budapest
Magyarország

Partner(y)

Contractor: Elios Innovativ Zrt