Együtt a Jövőnkért
Piacvezetői szerepünk motivál minket arra, hogy kivegyük a részünket a klímaváltozás ellen vívott globális harcból, és hozzájáruljunk a tisztességes gazdasági fejlődéshez. Segítünk a közösségeknek megbirkózni a legnagyobb kihívásokkal, fenntarthatóbbá téve a világot.
Együtt a JövőnkértA fenntarthatóság kérdése generációk óta fontos a Schréder család számára, és nagy hangsúlyt kap a vállalat küldetésében is. 2019-ben hivatalosan is elköteleztük magunkat ebbe az irányba az első fontossági értékelésünk lefolytatásával. A fontossági értékelés alapján kidolgoztunk egy összefüggő fenntarthatósági stratégiát, amely az egész vállalatra vonatkozik. A 2020-as év elején indított projekt az „Együtt a Jövőnkért” nevet kapta. |
|
A projekt három fontos területre koncentrál, amelyek magukba foglalják a releváns, legfontosabb fenntarthatósági célokat: 2022-ben két fenntarthatósági workshopot tartottunk a legfontosabb érdekelt felek képviselőinek bevonásával, hogy megerősítsük fenntarthatósági stratégiánkat. A 2022-es fontossági értékelésünk megerősítette stratégiánk relevanciáját, és lehetővé tette, hogy három tengely mentén összehangoljuk a törekvéseket és a célokat:
Ha többet szeretne megtudni, olvassa el a 2022-es Fenntarthatósági Jelentésünket. |
Fenntarthatóság 2022-ben első pillantásra
Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak támogatása
A Schrédernél határozottan támogatjuk az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljait (FFC-k), mivel ezen célok cselekvés alapú természete összhangban áll az általunk képviselt értékekkel is.
Tíz olyan FFC-t azonosítottunk, amelyekhez a leginkább hozzájárulunk működésünk és a települések számára végzett munkánk által világszerte. Ezek alkotják fenntarthatósági stratégiánk keretrendszerét, amely által egy mindenki számára pozitív jövőt építhetünk.
Fenntarthatóság a mindennapi üzletmenetben
A fenntarthatóság beágyazódott stratégiánkba, struktúránkba, folyamatinkba és kultúránkba. Csak ezen úton haladva érhetünk el valóban pozitív és tartós előnyöket.
Képzés és oktatás
Mindig megfelelő mennyiségű erőforrást fektettünk a szükséges eszközökbe és képzésekbe, hogy támogassuk a munkavállalókat képességeik fejlesztésében és a világításipar új technológiáinak sikeres elsajátításában. Belső oktatási központunkban, a SKILL-ben minden évben a világ minden tájáról fogadjuk munkavállalóinkat, és online tanfolyamokat is szervezünk.
Mivel a folyamatos tanulást rendkívül fontosnak tartjuk, helyi leányvállalataink, mint a BEKA Schréder Dél-Afrikában, rendszeresen támogatják a felsőoktatást, és munkahelyeket teremtenek fiatal felnőttek számára.
Munkahelyi egészség és biztonság
Az embereink képviselik a legnagyobb értéket számunkra. Elkötelezettek vagyunk a biztonságos munkakörnyezet biztosítása mellett, amely minden munkavállalónk egészségét és jóllétét garantálja. Folyamatosan új intézkedéseket vezetünk be a biztonság növelése és a balesetek elkerülése érdekében.
A folyamatos fejlődés érdekében a Spanyolországban, Magyarországon, Ukrajnában és Kínában található gyáraink ISO 45001 minősítéssel rendelkeznek, és ezt a minősítést a többi gyárunkra is szeretnénk kiterjeszteni.
Az ügyfelek védelme
A biztonság kulcsfontosságú szempont, amikor a Schréder mérnökei új termékeket terveznek. Az IEC 60598-1 tanúsítvány szigorú követelményeinek és a további szabványoknak való megfelelésen túl minden terméknek meg kell felelnie a Schréder időtálló tervezési szabványainak is.
Folyamataink mindenki biztonságát garantálják: a saját munkavállalóinkét, a termékeket telepítő és javító személyekét, valamint az emberekét, akik a termékek alatt ülnek, sétálnak, vezetnek vagy sportolnak.