Parkvilágítás világszerte, járványok és téralkotás

2020 első felében a világ nagyrésze bezárkózott, és megállt az élet. Habár a karantén intézkedések országról országra eltérőek voltak, gyakorlatilag minden ország arra késztette az embereket, hogy felfedezzék saját lakóhelyük környékét sétálás vagy kerékpározás közben. A városlakók a helyi parkokat és zöldterületeket olyan módon kezdték el használni, ahogyan azt korábban nem tették volna.
Vajon a városok miként támogathatják ezt az irányt, és hogyan biztosíthatják a parkok virágzását, miközben a világ alkalmazkodik az új normához?

Már a járvány előtt is feltűnt a városoknak, hogy a parkok és zöldterületek kihasználtsága alacsony. Párizs egyik legnagyobb parkja 2016 óta a nap 24 órájában látogatható, menedéket kínálva az embereknek a nyári hőségtől. Az olyan városok, mint Szöul, már korábban felismerték a zöldterületek éjszakai jelentőségét. A parkok, terek és városi erdők optimális kihasználtságát elősegítendő jó befektetés lehet a világítás fejlesztése, különösen azokban a városokban, ahol télen korán sötétedik, vagy ahol a magas népsűrűség miatt az emberek a parkokba mennek, ha friss levegőre vágynak.

 

Téralkotás és történetmesélés

Mivel a városok szeretnék megőrizni a lezárások pozitív hozadékait – tisztább levegő, nagyobb arányú kerékpárhasználat, a parkok új szerepe, mint szociális csomópont –, újra kell gondolnunk azt, hogy miként használjuk ezeket a tereket.

A parkvilágítás kapcsán szeretnék a fény használatára egy kreatív eszközként tekinteni, amely akár a távolságtartást is segítheti. A fény határokat szab. Hatékony, hangulatos eszköze lehet a téralkotásnak.

Leni Schwendinger - International Nighttime Design Initiative
Leni Schwendinger
Nemzetközi Éjszakai Tervezés Kezdeményezés

A neves világítástervező a Nemzetközi Éjszakai Tervezés Kezdeményezés, egy kutatóintézet és a NightSeeing™ program igazgatója, amely a városlakók és a városvezetők figyelmét hívja fel a fény és a sötétség jelentőségére az éjszakai városi környezetben.

A kiegyensúlyozott tervezés egyedi megvilágítást biztosít a változatos helyszíneken, például természetvédelmi területeken, sportolásra kijelölt helyeken és romantikus búvóhelyeken, valamint jól láthatóvá teszi az utat és az esetleges veszélyforrásokat.

A LED fényforrások és az intelligens világításvezérlés minden olyan tevékenységet támogathatnak, amit egy parkban szeretnénk végezni. A fény helymeghatározó eszközként átmenetekkel és színekkel jelöli ki a tereket, és jól elhatárolhatóvá teszi azokat.

Leni Schwendinger - International Nighttime Design Initiative
Leni Schwendinger
Nemzetközi Éjszakai Tervezés Kezdeményezés

Parkvilágítás és díjak

A lengyelországi Swidnica városában található Béke temploma az egyik legnagyobb faszerkezetes barokk egyházi épület Európában, amely a UNESCO világörökség része. Annak érdekében, hogy többet tudjon kihozni zöldterületeiből, a város 2017-ben a világítás fejlesztése mellett döntött a 100 éves Central Parkban. A parkot egy színes, közösségcentrikus területté változtatta, amely festői sétányokkal, játszóterekkel és pihenőzónákkal rendelkezik. 

A felújítás egyik alapvető célja volt, hogy a park biztonságos, barátságos hely legyen sötétedés után is. A Schréder egy teljeskörű megoldást nyújtó tervet vázolt fel, amely megfelel a szabályozásoknak, miközben különféle tereket alkot, amelyek alkalmasak arra, hogy változatos tevékenységeket folytassanak rajtuk. Ezáltal könnyebbé válik a tájékozódás a parkban, és elkerülhető, hogy az egész egy nagy területként legyen kezelve.

Schréder provided a holistic lighting solution to renovate the 100-year old Central Park in Swidnica which won a prize from the Polish Lighting Industry Association

A főbb útvonalakat Pilzeo berendezések világítják meg: a barna, kúpos oszlopokra szerelt lámpatestek diszkréten olvadnak bele a természetes környezetbe, miközben lágy, fehér fényt biztosítanak. A színek jól érzékelhetők, ezáltal megnő az emberek biztonságérzete, miközben megszűnik a régi berendezések által okozott fényszennyezés.

A parkban található pergolákat Terra Midi és Trasso fényvetők világítják meg, kellemes helyszíneket teremtve, amelyek alkalmasak arra, hogy az emberek ide meneküljenek a város zaja elől, csodálják a környezetet, és szemléljék az éjszakai égboltot.

A komplex világításfejlesztés elnyerte a legjobb világítási befektetésnek járó díjat 2018-ban, amelyet a Lengyel Világítási Egyesület ítél oda az olyan befektetéseknek, amelyek javítják a közbiztonságot, az utak biztonságát, és vonzóbbá teszik a településeket vagy egyes építményeket.

A bizottság elismerően nyilatkozott arról, hogy a világítás mennyivel vonzóbbá tette a parkot sötétedés után, és nagyon pozitívan értékelte Swidnica közterületeinek világítását.
 

Zöld befektetések, egészségesebb polgárok

Egy séta a parkban a barátokkal vagy a családdal igen kedvelt időtöltés, és emellett számszerűsíthető előnyei is vannak. 2020 júniusában a parkszövetség közzé tett egy jelentést, amely a parkokba történő befektetések üzleti aspektusát vizsgálja. Kiszámolták, hogy Angliában a parkok több mint 6,6 millió Font hasznot generálnak évente az egészségmegőrzés, a klímaváltozás elleni harc és a környezetvédelem révén, amely éves szinten 140 Fontot jelent városlakónként. Angliában minden parkokra költött Font után 7 Font érték termelődik egészség, jóllét és kedvező környezeti hatások formájában.

Sok ember először látogatott el a helyi parkba a lezárások idején, és miután a korlátozások enyhültek, a parkok forgalmasabbak maradtak, mint korábban bármikor. A járvány nemcsak az emberek és a parkok viszonyát változtatta meg örökre, hanem felhívta a figyelmet a számos bizonyított pozitív hatásra, amelyet ezek a helyek gyakorolnak az egészségre, a jóllétre és a környezetre.

Matthew Bradbury
Elnök - Parkszövetség

Tiszta utak, biztonságosabb terek

Az 1869-ben megnyílt Finsbury Park London egyik látványossága, amely több mint 100 hektárnyi zöldterületet, kertet és vizet foglal magába, létfontosságú zöldterületeket biztosítva a Temzétől északra. 2005 óta modern sportlétesítményeket is építettek itt, beleértve futballpályákat, egy bowling pályát és egy stadiont, amely otthont ad a London Blitz amerikaifutball-csapatnak és a London Mets baseballcsapatnak.

Schréder bollards light Finsbury Park in London to assure a safe passage and protect the local wildlife in the pond

Az edzések miatt, és mert ez a helyszín a helyi kerékpárutak csomópontjában fekszik, igen intenzív a sötétedés utáni aktivitás ezen a területen. A Schréder a parkot kezelő Haringey tanáccsal együttműködve telepített 43 Pharos LED oszlopot a gyalogutak mentén és a tó körül. A világítás tájépítészeti elemként is funkcionál, illetve biztonságos hangulatot teremt, amely ideális a gyalogosok és a kerékpárosok számára. Az aszimmetrikus kialakítás megszünteti a fényszennyezést, és világosan tartja az utakat anélkül, hogy a fény a park többi részére vetülne.

Ez egy igen jelentős szempont főleg a tó körül, hiszen ott a fényszennyezés zavarná az élővilágot. Az oszlopok a fényérzékelőknek köszönhetően csak akkor világítanak, amikor a természetes fény szintje 35 lux alá esik.

 

Melegebb bolygó, forgalmasabb parkok

Az emberek a járvány alatt felfedezték a közeli parkokat, amelyek jelentősége a városi környezetben csak tovább fog növekedni. Hosszabb távon egyre fontosabb lesz, hogy a parkok sötétedés után is biztonságban látogathatók legyenek.

A járvány mellett a klímaváltozással is foglalkoznunk kell. Melegszik az éghajlat, emiatt az emberek több időt töltenek a hűvös éjszakában, így a parkokra még inkább megnő az igény sötétedés után.

Leni Schwendinger - International Nighttime Design Initiative
Leni Schwendinger
Nemzetközi Éjszakai Tervezés Kezdeményezés

Miközben a városok felismerik, hogy a parkok értékes helyszínként szolgálhatnak sötétedés utáni hűsöléshez, rendezvények megtartásához, és bármikor látogathatóak, új tereket alkotnak – és a világítás segíthet ezeket meghatározni.