Dekarbonizált autópálya-világítás: Újragondolni, felülvizsgálni, megújítani

A Schréder 360 sorozatban teljes betekintést nyújtunk leginnovatívabb projektjeinkbe. Az eszközök tulajdonosaitól, projektvezetőktől, külsős szakértőktől és saját mérnökeinktől olyan világítási megoldásokról hallhatunk, amelyek nem hétköznapiak. 

Most bemutatjuk a Live Labs 2-t, egy 3 éves, 30 millió font költségvetésű programot, amelyet az Egyesült Királyság Közlekedési Minisztériuma finanszíroz azzal a céllal, hogy dekarbonizálják a helyi autópálya-infrastruktúrát és eszközöket. A programban az autópálya-hálózat dekarbonizálásának innovatív módjait kutatják, és többféle megoldással kísérleteznek, különböző gyártókkal, több helyszínen országszerte. Az Urbis Schréder Yorkshire keleti járásának városvezetésével és az ADEPT-tel közösen dolgozott az egyiken, amely a figyelem középpontjába került a bizonyos világítóberendezések lekapcsolására irányuló tervek miatt. 

A Schréder a világ egyik legnagyobb gyártója a közvilágítási berendezések piacán, de ennél sokkal többeket nyújtunk. A fenntarthatóság tevékenységünk egyik központi eleme, és ha a nettó zéró kibocsátás eléréséhez alapvető változásra van szükség az autópályák megvilágítása terén, mi állunk elébe. Teljesen tiszta lappal kezdtünk, meghallgattuk ügyfeleinket, és nyitottsággal álltunk a projekt minden részéhez, így valami teljesen új, és rendkívül hatékony dolgot hoztunk létre – együtt.
 

Szénkibocsátás újragondolva 

A közlekedés zöldebbé tételére irányuló törekvések hagyományosan az elektromos járművekre, az aktív utazásra és a közgondolkodás megváltoztatására irányultak. De mi a helyzet magukkal az utakkal? A Live Labs 2 részeként Yorkshire keleti járását jelölték ki a közvilágítás, az útjelzők ás az infrastruktúra alacsony szénkibocsátású alternatíváinak tesztelésére.

Az elsődleges cél az úgynevezett „beágyazott” szén csökkentése volt, ami a gyártási folyamat során történő kibocsátást jelöli, valamint fejlett, alacsony szénkibocsátású megoldások nyújtása az autópálya későbbi karbantartásához 30 kilométernyi autópályán, különböző környezetekben. 

A beágyazott szén már egy ideje foglalkoztatja a Schrédert, és ez megmutatkozik a világítótestek gyártásához felhasznált polimerekben, a lehető legletisztultabb tervezésben és a körforgásos gazdaság összes szakaszának támogatásában. Ezért, amikor a keleti járástól megkerestek minket a projekt elején, készen álltunk másképpen gondolkodni a folyamat minden szakaszában.

A projekt során egész végig jelen vagyunk, és támogatjuk az ügyfeleket már a tervezési fázistól. Az ügyfél igényeinek meghallgatása, a párbeszéd és az ötletelés révén egyedi megoldást tudunk nyújtani ahelyett, hogy egy általános, mindenhova beilleszthető terméket adnánk!

Joe Brook
Országos Értékesítési Vezető - Urbis Schréder

Utak újragondolva

A yorkshire-i tesztterület az A1079 egyik szakasza volt Hull külvárosában, a Dunswell körforgalomtól az Ennerdale hídig. Habár a hírek a közvilágítás lekapcsolására fókuszáltak, a csapat ezen a szakaszon szerette volna megtartani a világítás egy részét. 

„Ez nem arról szól, hogy majd lekapcsoljuk a nagy villanykapcsolót az egész ország területén” – mondja Karl Rourke, a keleti járás közvilágításáért, útjelzőiért és kameráiért felelős vezető. „Ez arról szól, hogy végre észrevegyük azt, hogy az autóknak van saját fényszórójuk.”  A részleges lekapcsolás támogatása érdekében a területen több mint 80 kilométernyi szakaszon festettek fel új, erős fényvisszaverő hatású fehér vonalakat, telepítettek több mint 5.000 napelemes útjelzőt, és több mint 140 négyzetméternyi új, erős fényvisszaverő hatású táblát helyeztek ki az A1079 és A164 mentén.

Schréder is working with East Riding Council to decarbonise as part of Live Labs 2

Rourke szerint az egyik legnagyobb kihívás túljutni a világítást övező berögződéseken, különösen azon, amely szerint a több mindig jobb. A városvezetés egyik első dolga a Live Labs 2 kísérlet keretében az elmúlt 10 év ütközéses baleseteinek vizsgálata volt az érintett útszakaszokon. A körforgalmakban, csomópontokban és kereszteződésekben egyaránt több baleset történt az átlagosnál – de az ütközések 80%-a fényes nappal történt

Az Urbis Schrédert egy olyan megközelítés reményében keresték meg, amely nem hagyományos közvilágításra épül. „Ha egyedi megoldásról van szó, akkor az Urbis Schréder a megfelelő választás. Ők azok, akiktől bonyolultabb dolgokat is kérhet az ember, és az általuk kialakított tesztkörnyezet egyszerűen fantasztikus.

Karl Rourke
Közvilágításért, útjelzőkért és kamerákért felelős vezető – Yorkshire Keleti Járásának önkormányzata

A tesztek kivitelezéséhez a városvezetés 3,3 millió font támogatást kapott az ADEPT Live Labs 2 programtól, melynek célja az Egyesült Királyság országútjainak dekarbonizálása. Az Urbis Schréder eszközöket biztosított, valamint 70 munkaórányi ingyenes tervezést, ezzel támogatva az országutak dekarbonizálását és a projektben részt vevő hatóságokat. 

Az egyik hosszútávú cél a terek vonzóbbá tétele aktív közlekedéshez, tovább csökkentve az autók számát az úton, ezzel mérsékelve a szénkibocsátást. Fontos megjegyezni, hogy a lakott területek közvilágításának átalakítása nem képezte a projekt részét – habár ez is egy olyan terület, ahol a berögződések újragondolása előnyökkel járhat. Az autópályákra összpontosítás mellett a gyalog- és kerékpárutakra koncentráltuk a közvilágítást, elősegítve az aktív közlekedést. 
 

Világítás újragondolva 

A dobozon kívüli gondolkodás helyett ez a projekt inkább azt igényelte, hogy azt a bizonyos dobozt újrahasznosítsuk, és egy teljesen új konténert alakítsunk ki. Sokat beszélgettünk a városvezetéssel és az ADEPT-tel arról, hogy hogyan nézhetnek majd ki az utak a jövőben sötétedés után. A mi megközelítésünkben a terület első sorban az aktív közlekedés résztvevőit, a kerékpárosokat és a gyalogosokat szolgálja, nem az autósokat.

„Fejlett fotometriai megoldások használatával a járdákon elérhető a szükséges világítási szint alacsonyabb oszlopokkal is.” – mondta Jack Cunningham, az Urbis Schréder világítási megoldásokért felelős vezetője. „Ezzel csökkenthető a felhasznált energia és nyersanyag, és ezáltal a szénlábnyom is.”

Az alacsonyabb oszlopok növelik a sofőrök sebességérzetét, óvatosabb vezetésre ösztönözve őket. A gyalogosok és a futók számára a magas függőleges világítási szint és az egyenletes vízszintes világítás jó látási viszonyokat biztosít, így könnyen észrevehetik az esetleges akadályokat. A megvilágítatlan úttesttel alkotott erős kontrasztnak köszönhetően a járdákat elég kisebb fényárammal megvilágítani, ami még így is biztonságérzetet nyújt, ahogy az a virtuális terveken is látszik.

Az oszlopmagasság módosítása egy alapvető váltás, de már régóta világítunk utakat, és szerettünk volna felhasználni a szakértelmünket. „Szerettünk volna elővenni valamit, ami már bizonyított, és azt az igényeinkhez szabni.” – mondta Brook az Urbis Schrédertől. „Ekkor jutottak eszünkbe a gyalogátkelők.” Több évtizednyi kutatás eredménye, hogy a sofőrök jól láthatják a gyalogátkelőn közlekedő embereket – ezért megnéztük, hogyan vannak megvilágítva a gyalogátkelők, elforgattuk az egészet 90 fokkal, és ezt alkalmaztuk az autópálya mentén.

A kezdeti eredmények azt mutatják, hogy ez a megoldás jelentősen növeli a sofőrök és a gyalogosok biztonságát egyaránt, miközben kevesebb energiát, nyersanyagot és karbantartást igényel, támogatva a dekarbonizációt, valamint a zöld területekre és ingatlanokra irányuló fényszennyezést is csökkenti.

Előkerült egy nagyobb probléma is azzal kapcsolatban, hogy miként és miért vannak megvilágítva az utak. „A közvilágítási berendezések számának növekedése az országban sem gazdasági, sem környezetvédelmi szempontból nem fenntartható.” – mondja Rourke. A brit kormány kötelező tervezési célokat készül bevezetni, és másfélmillió új otthont szeretne építeni az elkövetkező öt évben.  „Ezek a házak a helyi hatóságok hatáskörébe fognak tartozni. Akkor hová kerülnek az eszközeink? Újra kell gondolnunk a világítási politikánkat, és fenntarthatóvá kell tennünk azt.”
 

Tervezés újragondolva

Ha a megszokott kereteken kívül szeretnénk gondolkodni, akkor logikus, hogy a legkorszerűbb eszközöket használjuk a tervezéshez. A mesterséges intelligencia (AI), a digitális másolatok (amikor egy rendszer virtuális modellje lehetővé teszi, hogy a mérnökök a megépítés előtt kísérletezzenek vele) és a virtuális valóság (VR) térnyerésével számos lehetőségünk nyílt arra, hogy megnézzük, hogyan fog kinézni egy világítási rendszer, mielőtt elkezdenénk rajta dolgozni.

Cunningham az Urbis Schrédertől a Blendert használta egy valós idejű virtuális modell megalkotásához, amely bemutatja a telepítést a sofőrök és a gyalogosok szemszögéből. A sofőrök számára napelemes útjelzők jelzik jól láthatóan az út szélét, a csomópontokat és a körforgalmakat. Az új, alacsonyabb oszlopok a gyalogosokat szolgálják.

Áramellátás újragondolva 

Ha egy átlagember tudja, mi a különbség a váltóáram (AC) és az egyenáram (DC) között, akkor ez a tudás valószínűleg az iskolai fizikaórákról származik, vagy a Töltések háborújából, amikor is heves vita tárgya volt, hogy a korai elektromos rendszerek egyen- vagy váltóáramot szállítsanak. A vitát több mint egy évszázaddal ezelőtt eldöntötték, az Egyesült Királyság országos áramhálózata mindig is váltóárammal működött. 

Amikor azonban Karl Rourke és csapata arra kért minket, hogy mindent gondoljunk újra a dekarbonizáció jegyében, feltettük a kérdést, hogy vajon tényleg a hagyományos villamosenergia-hálózathoz kellene-e csatlakoztatnunk a világítást. Együttműködtünk az ír Keltech IoE-vel, egy innovatív vállalattal, amely a nettó zéró kibocsátású hálózat megvalósítását tűzte ki célul azáltal, hogy átalakítja az első és utolsó mérföld hálózati infrastruktúráinak összekapcsolását és áramellátását.

A DDN egy jövőbiztos, összekapcsolt hálózatot kínál, amely platformként használható több digitális szolgáltatáshoz. Ezeknek a szolgáltatásoknak része lehet a forgalom vagy a légszennyezettség nyomon követése, segítve az országút dekarbonizációját. Ráadásul a könnyített vezetékek is kevesebb nyersanyagot igényelnek, ami tovább csökkenti a szénlábnyomot és a költségeket.

„A Schréder egy fenntartható, többcélú platformmá alakítja a hagyományos közvilágítást, amely nemcsak világítást nyújt, hanem alapot is képez egy összekapcsolt, alacsony szénkibocsátású infrastruktúrához” – írja Mark Kellett, a KelTech vezérigazgatója a LinkedIn-en. „A telepítés alapja a KelTech IoE által szabadalmaztatott DDN, amely egy rendkívül energiahatékony gerinchálózatot kínál az áram és az adatok továbbításához.”
 

Gyártás újragondolva 

A Live Labs 2 egyik fő célja a beágyazott szénkibocsátás kivonása az útépítés folyamatából. Az Urbis Schrédernél a fenntarthatóság központi elem: három egymást követő évben nyertünk Ecovadis Gold Díjat, ami globális szinten, minden iparágat figyelembe véve a gyártók felső 5%-ába helyez minket fenntarthatóság szempontjából.  

A kezdeti tervezési szakaszban merészebb elképzeléseink voltak, de a világítótestekhez szükséges innovatív alapanyagok és technológiák még nem teljesen álltak rendelkezésre. Mivel a városvezetésnek azonnali megoldásra volt szüksége, a meglévő berendezéseink közül választottuk ki az AXIA 3 EVO-t. A nagy teljesítményű, költséghatékony, könnyű világítótest újrahasznosítható alapanyagokból készül, ahogy azt a Circle Light Címke is tanúsítja. A gyártási folyamathoz kapcsolódó szénkibocsátás mértéke minimális.
 

Oszlopok újragondolva 

Az úthálózatok többségén fémoszlopokat használnak, mi pedig a projekt minden aspektusát át akartuk gondolni a dekarbonizáció jegyében. Az acéloszlopok nagy szénlábnyommal járnak: a fémet a földből bányásszák, a gyártás energiaigényes, és a fémhulladék ártalmatlanítása bonyolult lehet.

Ugyanazon együttműködési szellemben, amely az egyenáramhoz és a napenergiával működő macskaszemekhez vezetett, felvettük a kapcsolatot a skandináv Valmont Tehomet vállalattal, akik faoszlopokat javasoltak a hagyományos acéloszlopok helyett. A faoszlopok elnyelik a szén-dioxidot a légkörből ahelyett, hogy kiengednék azt.

Az oszlopok kitermelése fenntartható módon történik a Tehomet PEFC tanúsítványának köszönhetően, és életciklusuk végén az oszlopok újrahasznosíthatók, vagy természetes módon lebomolhatnak. Modern, esztétikus megjelenésükkel a vizuális identitás alakításához is hozzájárulnak.
 

Megújulás a jövőért

A kezdeti Live Labs 2 teszt 12 hónapig tart, így 2026 márciusában ér majd véget, és a sofőrök, kerékpárosok és gyalogosok viselkedését részletesen nyomon követik. Rourke 2026 elején szeretne kezdeti eredményeket felmutatni, majd további 3-5 éven át folytatni a hatásvizsgálatot. 

Az eredmények az Egyesült Királyság világítási szabványainak újragondolásához vezethetnek, amelyek jelenleg a járműforgalomra épülnek a gyalogosok és az egyéb aktív közlekedési módok helyett. Kiderülhet, hogy mi működhet, és mi nem működhet a jövőben, valamint útiterv készülhet a dekarbonizációra törekvő önkormányzatok számára. Annyi szempont kerül átgondolásra, hogy ezáltal lehetőség nyílik kisebb és alapvető változtatásokra egyaránt.  

Rourke „aranycsillagos” példaként tekint az Urbis Schréder tesztkörnyezetére, és már alig várjuk, hogy kiderüljön, mit tartogat a jövő. Szakértelmünket ügyfeleink szolgálatába állítjuk, legyen szó a holdfény elemzéséről vagy faoszlopok készítéséről. Ez a megközelítés tesz minket ideális partnerré a nagyratörő projektekhez, amelyek felülírhatják a legjobb gyakorlatokat.£

„Mi megoldjuk a problémáikat, és segítünk nekik elérni a célokat” – mondja Brook az Urbis Schrédertől. „Ez minden üzletágunkra vonatkozik, legyen szó városokról, vasútról, felújításról vagy sportról. Azt szeretnénk, ha az emberek felvennék velünk a kapcsolatot, és nem csak belenéznének egy brosúrába, hogy aztán megkérdezzék, melyik a legjobb világítótest dekarbonizációhoz.”